Tizenhetedik online dating segunda pelota online dating

Október 6-án, csütörtökön kezdődik a hetedik Simultan videó- és médiaművészeti fesztivál Temesváron.A háromnapos rendezvényen a vetítések mellett ismét lesznek koncertek: fellép az osztrák Dieb13, a francia Thomas Tilly, az olasz Otolab, a lengyel Pleq, Tigrics; a helyi erőt Yvat, a Daniel Dorobantu & Felix Petrescu Duo, az Alpha Bite, a Somnoroase Pasarele, és a Nava Spatiala képviselik.

A páros minden évben más zenészt kér fel, hogy csatlakozzon hozzájuk, ez 2010-ben a francia modern dzsessz egyik megkerülhetetlen dobosa, Simon Goubert volt. című szvit, aminek egésze egy nagy kollektív produkció, rafinált módon mégis egyaránt tartalmaz trió, duó és szóló részeket. Azon művészek számára, akik valóban életformaszerűen űzik és élik ezt a műfajt, a közös érdeklődés erős kötődést biztosít egymás iránt. Mezei Szilárddal való újvidéki és kanizsai duófellépése után két héttel pusztán érdeklődésből, a zene iránti elhivatottságból visszatért a fesztiválra, és az esti örömzenék fő mozgatórugója lett. - Hogyan kerültél kapcsolatba a zenével és a zenének ezzel a műfajával?

A szóban forgó nyolcrészes szvitet talán a dzsessz és a kortárs komolyzene hibridjeként lehetne leírni. Joel Grip: „Már azelőtt kapcsolatba kerültem a free jazz-zel, mielőtt tudtam volna, hogy ez egy műfaj.

A hibrid szót itt természetesen nem pejoratív értelemben gondolom, sokkal inkább arról van szó, hogy a trió által konstruált építmény a komponált darabok pontosságát alapul véve, de a szabadon improvizált zenékre jellemző túlcsordulással épült. Természetes módon találtam rá, ám ez cseppet sem volt könnyű, ugyanis a zeneiskolában nagyon szenvedtem a konzervatív zeneoktatás miatt: rosszul éreztem magam az állandó teljesítménykényszer nyomása alatt.

Defossez és Goubert briliánsan lendületes szólói egy jól megtervezett szerkezetet ékesítenek, minden szóló vagy duó kiállásnak pontos helye van, sokszor az az érzésem, hogy a 70 perces mű során a játékosok nem sok mindent bíztak a véletlenre. Amit előadtunk, azt általában rossznak vagy majdnem jónak minősítették, úgyhogy egyedül kezdtem felfedezni a szabadzenét, mintegy védekezésként. Ezt még nem nevezném hozzáértő zenélésnek, de ekkor, tizenöt éves koromban kezdődött számomra minden – már ami a szabadzenét illeti.

A két zongorista és a dobos egy furcsa, törékeny háromszöget alkot: a darabot főként Defossez és Goubert egymásba fonódó akusztikus elemei dominálják, amik közé Debaecker digitális zajai mintha higanyként szivárognának be. Később másokkal is találkoztam, akik hasonló módon kísérleteztek a zenével, így együtt kezdtünk el játszani.

A lemezen hallható zenében van valamifajta jóleső feszültség, ami miatt csak ritkán és nagyon rövid ideig érzem egyensúlyban a három zenész játékét. Stockholmban nem volt könnyű kamasznak lenni a társadalom felületessége és elvárásai miatt.

Érdekes, hogy a zavart keltő komponens nem a kívülről érkező harmadik, hanem bizonyos szempontból maga Debaecker, akinek töredezett, szilánkszerű hangjai gyakran Ikue Mori munkáira emlékeztetnek. A szabadzene a kezdetektől biztosította számomra a teljes szabadságot, ami megszabadított az addigi állandó feszengéstől. Később felfedeztük magunknak a free jazz svéd képviselőit, például Mats Gustafsson szaxofonost – egy egészen új világ tárult fel akkor előttem.” - Mióta foglalkozol hivatásosan a szabadzenével?

A három zenész művészi mentalitásának, formanyelvének, hangszerismeretének, hangzásának érvényességéhez kétség nem fér: mindhárman kifogástalan játékosok. Két billentyűs kontra egy ütős, két akusztikus kontra egy elektronikus hangszer, egy összeszokott duó kontra egy vendégzenész, két férfi kontra egy nő – nem tudom megmondani, hogy pontosan mi az oka annak a nyugtalanító, de közel sem kellemetlen érzésnek, ami Debaecker, Defossez és Goubert összjátékát, és így a lemez egészét is jellemzi. Ritkán hallani ennyi feszültséget egy dzsesszlemezen. A trió munkája friss, energikus, és ami a legfontosabb: nem magától értetődő. Joel Grip: „Erre nem könnyű válaszolni, mert néha még mostanában is úgy érzem, hogy kezdő vagyok.

Van benne valami megfoghatatlan, nem mindennapi csavar. Hivatásos zenésznek általában azokat nevezik, akik pénzért játszanak.

Eszerint én nem vagyok hivatásos zenész, mert általában nagyon kevés pénzt keresek a zenéléssel.

Viszont más módja is van a hivatásosságnak, illetve a profizmusnak: az, hogy egyszerűen csak azzal foglalkozunk, amit szeretünk, zenészként illeszkedünk a társadalomba, és a zenét az önmagunk kifejezésére tudjuk használni, úgy mint egy nyelvet.

Comments are closed.